Tartalmas volt, kedves a társaság. Izolda műveltsége és lelkisége sokat hozzátett ahhoz, hogy lélekben, szívemben megérint ez az út – együtt minden aspektusával.
Felvidék · 2024
„
Közös éneklés, imádság. A templomban és a gyalogos zarándoklaton közel éreztem magamhoz Istent.
Erdély · 2025
„
A zarándoklat alkalmával 3 éve kaptam egy igazi barátnőt, kivel sok közös van bennünk. Azóta együtt zarándokolunk. Adja a Jó Isten, hogy még sok zarándoklaton vehessünk részt együtt! Istenem! Köszönöm a barátnőmet!
Erdély · 2026
„
Az életünket döntések sora határozza meg. Ha nem jól döntünk, nem biztos, hogy jó következménye lesz. Emiatt az életünk folyamatos kétségbeesésben telik. Ahogy végig néztem a rengeteg emberen, akik mind-mind sokezer féle helyről érkeztek, ráébredtem, hogy nem muszáj mindig a holnapon és a döntéseken gondolkodni. Elég, ha megragadjuk a pillanatot. Millió ember millióféle problémával mind egy célért, hitüktől vezérelve mind a mának élt, és egy döntéstől (egy tökéletes döntéstől) vezérelve eljött, hogy Csíksomlyón részt vegyen egy ilyen különleges eseményen. Ettől jobb döntést nem is hozhattam volna még akkor sem, ha hónapokig őrlődöm rajta. Nekem ma ITT kellett lennem.
Erdély
„
Már 3. alkalommal volt szerencsém eljönni a Csíksomlyói Zarándoklatra, és a 3 év alatt semmi nem változott. Ugyan az a magas szintű szervezés, és ugyan azok a csodás barátok.
Erdély · 2026
„
Férjemmel most először jártunk a Csíksomlyói búcsúban. Már régóta terveztük és most nagy izgalommal készültünk. Mindketten le tudtuk tenni lelki terheinket az atyáknál a kifele vezető úton. Kíváncsian lestük, hogy mikor látjuk meg a miséző dombot. Csodálatos volt a szentmise, a meleg ellenére nagyon felemelő volt. A rengeteg ember látványa megerősített abban a hitben, hogy sokan vagyunk!
Erdély
„
A legnagyobb élmény, hogy ezt éltem meg, hogy haza jöttem a Szűzanyához. Az elmúlt négy alkalommal három barátnőmmel éltük át ezt a csodát. Mivel ők már nem tudják elhagyni az otthonaikat, én idén 88 évesen vállalkoztam erre a zarándoklatra, azzal a céllal, hogy a szívemben őket is elhozzam Máriához…
Erdély
„
A Csíksomlyói búcsú is örök élmény! Azonban a gyergyószentmiklósi ünnepi szentmise gyönyörűszép volt. Sose láttam ilyen szépet! Megható, felemelő élmény!
Erdély · 2026
„
Nagyon sok élményt, sok barátot, és nem utolsó sorban lelki békét, sok örömöt.
Erdély
„
A korábbi utakon is úgy éreztem, sok lelki ajándékot, bölcs tanácsot kaptam, de ezúttal még a legmerészebb várakozásaim is felülmúlta a most átélt élmény. Úgy a szervezők hozzáállása, segítőkészsége, mint a polgármester beszédei és a szentmisék üzenetei, olyan magas szintű, emelkedett és ajándéknak érzett gondolatokkal segítették a személyes életemet, hogy csak megköszönni tudom.
Erdély · 2026
„
Engem nagyon megríkatott a Gyergyószentmiklósi fogadás a vasútállomáson. Megható és felemelő volt. A másik pedig a pénteki szentmise a Kegytemplomban, mely szintén felemelő és nagyon szép volt!
Erdély · 2025
„
Számomra ez a pár nap a lelki megnyugvást adta. Kiszakadva a hétköznapokból olyan élményeket kaptam, amik segítettek abban, hogy a hétköznapi problémáimat hátra hagyjam.
Erdély · 2026
„
Szervezetten, jól működött az „élet” a vonaton, köszönhetően az összes vonaton lévő kényelmünkről gondoskodó embernek, kiemelkedően sok mosolyt, körültekintő gondoskodást kaptunk mindvégig a fiatal segítőktől.
Erdély · 2026
„
Az idei Csíksomlyói búcsún nagyon jól éreztem magam, a prédikációból sok mindent megjegyeztem, és úgy gondolom, hogy majd hasznosítani tudom az elhangzottakat a mindennapi életben is. Igazán feltöltött azt a rengeteg embert látni magam körül, és velük együtt imádkozni. Ami a legjobban megfogott, az a közös Himnusz éneklés.
Erdély · 2026
„
Lelki megnyugvást, találkozást a csíksomlyói Szűzanyával, a székely barátainkkal, a tüneményes Izoldával.
Erdély
„
Lélekemelő szertartásokat, nagyon jó szervezést, nagyon jó lelki felkészítést.
Erdély · 2026
„
Életem első búcsúja és valószínűleg az egyik legjobb. Hatalmas élmény volt az ünnepi szentmise és a vonatút is. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy Böjte Csaba atyánál lehet gyónni, így amint ezt megemlítették, már szaladtam is a bátyámmal és a nővéremmel, hogy letegyünk egy nagy terhet, ami nyomasztotta a lelkünket. A vonatút alatt a gyönyörű Erdély tája elkápráztatóan szép volt….
Erdély
„
A zarándokvonat nem csak egy utazás, hanem egy mozgó közösség. Idegen embereknek közös történetük lesz. A hangulat egyszerű és mély. A zakatoló sín ritmusa mintha az imákat hordozná tovább.
Erdély · 2026
„
Életem egyik legmeghatározóbb élménye. A bennem lévő gátak beszakadtak, és végre megérkezett a lelkem a hitbe. Végérvényesen megértettem a végtelenséget, a hitet és a valódi szeretetet. Valóban nincs más út. Ezután az utazás után más emberként térek haza. Még jobban megpróbálok Istennek tetsző életet élni, ami az Igazság maga.
Erdély · 2026
„
Csodálatos négy nap volt. Megtaláltam a lelki békémet a csíksomlyói búcsúban. Lecsendesített, megnyugtatott. A Jó Isten akarata volt, hogy letehettem erre a pár napra a terheket, gondokat. Köszönöm az Atyáknak, a segítőknek, a szálláson dolgozóknak a munkáját, odafigyelését, segítőkészségét. A székely emberek szeretetét szívemben őrzőm örökké.
Erdély · 2026
„
Kivételes és örömteli zarándoklat volt. Felemelő érzés Szűzanya ölelő karját érezni. Megpihenni, mint gyermek édesanyja szerető karjában. Feltöltődve lélekben indulok haza. Átadom szeretteimnek ezt a boldog érzést, hogy ők is feltöltődjenek!
Erdély · 2026
„
Köszönjük a mindenre kiterjedő figyelmet, kedvességet. Egy életre szóló élményt kaptam. Aki ilyen utat tervez, annak jó szívvel fogom ajánlani a Misszió Tourst.
Erdély · 2026
„
Köszönet Pálmai Árpádért! A hangja felemelő, Annával közös énekeik mennyei magasságba emelték a lelkünket.
Erdély · 2026
„
Áldott, szép napot éltünk meg! Bár az indulás bizonytalan volt, a szervezők, nővérek, atyák segítsége, imája, szolgálata mindent pótolt. Mindvégig éreztük a törődést, szeretetet, gondoskodást. Isten gazdag áldása legyen a szervezők életén, munkáján!
Erdély · 2026
„
Lelki vezetés a vonatstúdióból, zarándoklat a búcsú helyszínére, fogadás Gyergyószentmiklóson, találkozás a korábbi utastársakkal.
Erdély · 2026
„
Szeretnénk megköszönni Önöknek ezt a csodálatos utazást, lelki élményt. Olyat szépet kaptunk, amit előtte el sem tudtunk volna képzelni.
A tapasztalások mélysége és magassága, a miséken és a gyergyói esti fogadásunkkor elhangzó gondolatok tisztasága, az együvé tartozás csodás pillanatai és a Szentlélek mindent átható jelenléte megindító volt.
A szervezés nagyszerűen és hibátlanul sikerült. Nem volt olyan dolog, ami miatt bármi hiányérzete lehetne egy zarándoknak, hát még kettőnek.
A megismert emberek, Pálmai Árpád karnagy úr, Felföldi László püspök atya, a segítő kollégák és atyák, a zarándoktársak, akikkel sikerült közvetlen kapcsolatot kialakítanunk közvetlensége és embersége, a búcsúi misék sok-sok százezernyi résztvevője, a vasútállomások fogadó csapatainak jelenléte nagy megerősítés volt. Mindenben, de főleg természetesen lelkiekben. Sok vidám percet kaptunk, mert a jókedv és a humor sem volt mellőzve. Sőt!
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK, hogy ezen a zarándoklaton részt vehettünk. Csodálatos élmény volt.
Reméljük, sikerült már egy kicsit Önöknek is pihenni, s további sok sikert kívánunk!
Erdély · 2023
„
Nagyon tartalmas zarándoklatunk volt.
Bár az elején még kicsit kételkedve álltam az úthoz, mert emelt szintű vizsgám volt aznap és kicsit féltem a hosszú úttól, de kellemesen csalódtam. A vonaton egy remek, életvidám és profi csapat fogadott minket, akik mindenről gondoskodtak, hogy utunk lehetőleg gördülékeny és probléma mentes legyen. A csodás tájkép és a rengeteg együtt imádkozó zarándok minden felmerülő negatívumot kompenzált. Köszönöm szépen a felemelő zarándoklatot és a csodás emlékeket!
Erdély
„
Ami engem megfogott a kirándulásban: A szimpatikus, kedves emberek, akik nem félnek megszólítani másokat, akikkel lehet röhögni és barátkozni. A szép tájak, Erdély fenyős hegyei és a füves lépcsős dombok. Az Isten és a kereszténység.
Erdély · 2026
„
Nagyszerű szervezés, és örök élmény! Jól össze lettek rakva a programok, és hatalmas a hálaérzet bennem, hogy elzarándokolhattunk együtt a magyarsággal.
Erdély · 2026
„
Istent keresve jöttem ide, reménykedtem, hogy a völgyben megtalálom. De nem ott találtam meg, hanem a zarándoktársaim szavaiban, ölelésében.