Ugrás a tartalomra
Misszió Tours
Lezajlott

Zarándoklat Fatimába Portóval

2026. március 15–21. · 7 nap · Repülő

Rózsafüzér Királynője bazilika, ahol a három látnok, Francisco, Jácinta és Lucia nyugszik. Ribeira, Porto óvárosa és UNESCO világörökség 2009 óta. Lisszabon, Európa egyik legszebb városa, mely a Tejo folyó torkolatában hét dombra épült.

Érdeklődöm

Napi program

Négy nap, lépésről lépésre

1. nap: Budapest – Zürich – Lisszabon – Fatima

Utazás menetrendszerinti repülőjárattal Lisszabonba. Transzfer Fatimába, szobák elfoglalása. Este fakultatív vacsora a szálláshelyen, majd rózsafüzér és gyertyás körmenet.

A fatimai kegyhely történetének kezdete 1917-re nyúlik vissza, amikor három pásztorgyermeknek több alkalommal megjelent Szűz Mária. Azóta minden évben több mint 5 millió ember látogat el a zarándokhelyre.

2. nap: Fatima

A mai napot Fatimában töltjük. Reggeli után a Mindszenthy József hercegprímásról elnevezett magyar keresztutat járjuk végig, mely az 1956-ban külföldre menekült magyarok kezdeményezésére és adományaiból épült. Szentmise a Szent István-kápolnában. Majd a látnokok házát keressük fel Aljustrelben, visszasétálunk a keresztúton Valinhos érintésével Fatimába. Itt a neobarokk Rózsafüzér Királynője bazilikát keressük fel, ahol a három látnok, Francisco, Jácinta és Lucia nyugszik. A bazilika előtti teret félkör alakú oszlopcsarnok szegélyezi. Ezen a téren, a jelenés pontos helyén áll a Jelenések kápolnája. Az itt található Szűzanya-szobor koronájában őrzik azt a golyót, melyet Szent II. János Pál testéből operáltak ki az 1981-es merénylet után. A délutáni órákban felkeressük Kondor Lajos atya szobrát. Koszorúzással emlékezünk meg a magyar verbita szerzetesről, akinek jelentős szerepe volt a pásztorgyerekek boldoggá avatásában, valamint a magyar kápolna és a magyar keresztút megépítésében. Este fakultatív vacsora a szálláshelyen, majd rózsafüzér és gyertyás körmenet.

3. nap: Batalha – Alcobaca – Nazaré – Sitió – Óbidos

Szentmise, majd reggeli a szállodában. Elsőként Batalhába utazunk, ahol a Mosteiro de Santa Maria da Vitória (Győzedelmes Szent Szűz) domonkos apátságot keressük fel. Az UNESCO világörökség részét képező gótikus és mánuel stílusú kolostor a portugál építészet remekműve. Alcobaca számunkra legfontosabb nevezetessége a 12. századi ciszterci kolostora, mely Portugália egyik legnagyobb kolostor együttese és mindmáig legnagyobb temploma, 1989 óta a világörökség része. Napunkat Nazaré halászfalujában folytatjuk, mely neve a szentföldi Názáretből hozott Szűz Máriáról készült kis faszoborról származik. A legenda szerint egy helyi nemes éppen szarvasra vadászott, amikor az állat egy szikla szélére ugrott, kevésen múlott, hogy a vadász lovával nem zuhant le a magasból. Ijedtében Szűz Mária nevét kiáltotta, aki megjelent mögötte és visszatartotta lovát. E helyen, a felső városrészben Sitióban, hálából épült a kicsiny Ermida da Memória-kápolna, ami az évek során zarándokhellyé vált. A tőszomszédságában található Nossa Senhora da Nazaré templomban a Nazaréi Miasszonyunk csodatévő kegyszobrát őrzik. Szabadprogramunk során mindkettőt érdemes megtekinteni és a meredek sziklákkal szegélyezett óceánpart panorámájában gyönyörködni és fotózni. Következő úti célunk Óbidos, mely 1833-ig a portugál királynők városa volt. A középkori városmagot és a szépen helyreállított falak, keskeny utcák, apró terek hangulatát a portugál és a külföldi turisták is nagyon kedvelik. Ismerkedés a városka főbb nevezetességeivel, majd szabadidő, hogy egyénileg is belemerülhessünk a városka hangulatába. Visszautazás Fatimába, fakultatív vacsora a szállodában. Este rózsafüzér és gyertyás körmenet.

4. nap: Fatima – Cabo da Roca – Lisszabon – Fatima

Reggeli után először utazás Európa szélére, Cabo da Rocaba. Magyarul annyit jelent: Szikla-fok, egy 140 m magas sziklafal, melynek szélét az Atlanti-óceán hullámai nyaldossák. A XIV. századig úgy gondolták, ez a világ vége. Ma már tudjuk, hogy nem, mégis csodálatos látvány, ahogy a föld véget ér és a tenger kezdődik. Az egyik legnagyobb ékessége a mai napig működő világítótorony. Továbbutazás Lisszabonba, városnézés az ország fővárosában, Európa egyik legszebb városában (buszos városnézés, megállásokkal), mely a Tejo folyó torkolatában hét dombra épült. A sétát a város szimbólumával, a Belém-toronnyal és a Felfedezők emlékművével kezdjük, majd az egyik legfontosabb műemléképületet, a Mosteirodos Jerónimost is láthatjuk. Megkóstolhatjuk a híres portugál desszertet, a pasta de natalt. Lehetőség szerint felkeressük a portugál főváros szívében található Páduai Szent Antal-templomot, a ferences szent szülőhelyét. Szabadprogram. Visszautazás Fatimába. Este fakultatív vacsora a szálláshelyen, majd rózsafüzér és gyertyás körmenet.

5. nap: Fatima – Coimbra – Porto

Reggeli után utazás Coimbrába, mely sokáig Portugália fővárosa volt. A coimbrai egyetem az UNESCO kulturális világörökség része, Európa egyik legrégebbi egyeteme. A város védőszentje, aragóniai ill. portugáliai Szt. Erzsébet, II. András magyar király dédunokája, akit 1625-ben avatták szentté. Férje, Dénes király halála után Coimbrában alapított kolostort. Városnéző sétára indulunk, hogy megismerjük a város főbb nevezetességeit: Egyetem, régi és új székesegyház, Szent Klára kolostor, Santa Cruz templom. Továbbutazás Portóba, szállás elfoglalása.

6. nap: Porto

Reggeli után az egész napot Portoban töltjük, mely roppant hangulatos látványos hídjaival. A város a meredek utcáival szinte ráhajol a Duoro folyóra. Óvárosa, a Ribeira az UNESCO világörökség része. 2001-ben Porto Európa kulturális fővárosa volt. A híres portói bor megkósolása. Visszautazás a szállásra.

7. nap: Porto – Frankfurt – Budapest

Reggeli után bepakolás és indulás Portoba a repülőtérre. Hazautazás. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.

A légitársaság a menetrendváltozás jogát fenntartja, ezáltal a program változhat!

Társítás: Egyedül utazó utasaink kérhetnek szállodai szobára vonatkozó társítást, melynek során másik (minden esetben azonos nemű) társítást kérő útitárssal kerülnek egy közös szobába. Amennyiben nem sikerül az út indulásáig a társítás, akkor irodánk az egyágyas felár költségének 50%-át átvállalja, utasunknak pedig a maradék 50%-ot kell megfizetnie.

Kérjük kísérje figyelemmel honlapunkat MEGNÉZEM. és Facebook oldalunkat MEGNÉZEM!

Nyomtatható változat

Országinformációk

Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!

Térkép

Lelkivezetéssel

Az utat kísérő lelkivezetők

Szlama Ákos

Szlama Ákos

atya

Érdeklődöm — kötelezettség nélkül

Jelentkezzen erre az útra

Munkatársunk 2 munkanapon belül visszahívja. Okmányadatot most nem kérünk — arra csak a véglegesítésnél lesz szükség.

Zarándoklat Fatimába Portóval

Érdeklődöm
Zarándoklat Fatimába Portóval · Misszió Tours