Ugrás a tartalomra
Misszió Tours
Lezajlott

Szentföldi zarándokút

2019. szeptember 2–7. · 6 nap · Repülő

Érdeklődöm

Napi program

Négy nap, lépésről lépésre

1. nap: Budapest – Tel Aviv – Jeruzsálem

Utazás menetrendszerinti repülőjárattal a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre, transzfer Jeruzsálembe. Rövid ismerkedés a várossal, a Szent Sír Bazilika megtekintése, majd a szobák elfoglalása (3 éj). Este, akinek kedve van, még sétálhat a városban.

2. nap: Jeruzsálem – Olajfák hegye – Betlehem – Jeruzsálem

A mai napot az Olajfák hegyén kezdjük. Jeruzsálem panorámájának megcsodálása után elsétálunk a Dominus Flevit templomhoz, majd a Getsemani kert következik. A hely a nevét a kertben lévő olajprésről, illetve olajsajtolóról kapta. Ez a kert volt Jézus kedvelt tartózkodási helye, gyakran imádkozott itt és itt fogták el. Ebédidő (melyet a Ramat Rachel kibucban tölthetünk, amennyiben ebédelni kívánunk). Délután Betlehembe utazunk, ahol a Születés-bazilikát, valamint a Pásztorok Mezejét nézzük meg. Szentmise napközben. Szabadprogram vásárlási lehetőséggel. Visszautazás Jeruzsálembe.

3. nap: Jeruzsálem

A mai napot Jeruzsálemben töltjük, mely a három ábrahámi világvallás (az izraelita, a keresztény és az iszlám) szent helye. Napunkat a Templom-hegyen kezdjük, ahol valaha Salamon temploma állt, s ma a Jeruzsálem jelképévé vált, aranykupolás Sziklamecset található. Tovább folytatjuk sétánkat, mely során a Bethesda fürdő, Lithostrotos megtekintése következik. Szentmise után folytatjuk sétánkat, s végigkövetjük Jézus keresztútját a Via Dolorosán. A város falain kívül elsétálunk a Sion-hegyre. Az Elszenderülés templomának, az Utolsó vacsora termének, majd Dávid király sírjának megtekintése után utunk a zsidó negyedbe, a Siratófalhoz (Nyugati Fal) vezet, ahová a Második Szentély lerombolása óta (Kr. u. 70.) zarándokolnak a zsidók imádkozni. Falrepedéseiben megírt imákat, könyörgéseket találunk, hisz e hely a ma élő zsidók legszentebb helye. Szent Péter Kakaskukorékolás templomának megtekintése. Szabad program. Vásárlási lehetőség a bazárban. Szállás Jeruzsálemben.

4. nap: Jeruzsálem – Qumran – Holt tengeri fürdőzés – Jordán völgye – Yardenit – Tiberias

Reggeli után a Júdeai sivatagon keresztül a világ legmélyebben fekvő pontjához, a Holt-tenger vidékére utazunk. Szentmise, majd utunk Qumranba, a Holt-tengeri tekercsek lelőhelyére visz, ahol 1947 nyarán egy beduin pásztor a Holt-tenger északnyugati csücskének holdbéli tájain rábukkant az évszázad kétségkívül legnagyobb régészeti szenzációjára, melyeket azóta "holt-tengeri tekercsek" néven ismer a világ. A nap zárásaként a Holt-tenger egyik fürdőhelyéhez érve fürdési lehetőség a Holt-tengerben. A nap végén Yardenitbe, a híres keresztelőhelyre látogatunk. Utazás a Jordán völgyén át Tiberiasba. Szállás és vacsora.

5. nap: Kána – Názáret – Magdala – hajózás a Genezáreti tavon – Tabgha – Kapernaum

Szentmise Kánában, majd Názáretbe látogatunk, ahol sok egyéb mellett az Angyali Üdvözlet templomát csodálhatjuk meg. Ezután egy hajózás keretében egy csendes órát töltünk a Genezáreti tavon, majd innen utunk a Hegyi beszéd színhelyére, a Nyolc Boldogság templomához vezet. Szent Péter házának és az ősi zsinagógának a megtekintése Kapernaumban, ahonnan Lukács evangéliuma szerint, több apostol is származott. Máté evangéliuma szerint maga Jézus is lakott itt. Kapernaumban a régi zsinagóga romjai alatt feltártak egy épületet, amely azonos lehetett azzal a zsinagógával, ahol Jézus is tanított. Tabghán a kenyér és halszaporítás színhelyét látogatjuk meg. Itt járt Jézus a vízen, csendesítette le a vihart, és adott enni a tömegnek. Visszautazás Tiberiasba, vacsora és szállás

6. nap: Akko – Kármel hegy (Muhraka) – Jaffo – Budapest

Reggeli után először a Kármel hegyre utazunk, Illés próféta áldozatbemutatásának színhelyére. Itt található Illés barlangja és az első karmelita kolostor. Szentmise, majd utazás Akkoba a keresztes lovagok és az Ottomán Birodalom korából megmaradt városba utazunk, mely ma az UNESCO világörökség részét képezi. Igazán méltó befejezése lesz utazásunknak ezen ősi kikötőváros meglátogatása. Utazás a Be Gurion repülőtérre, majd onnan Budapestre.

A légitársaság a menetrend változás jogát fenntartja!

A programváltoztatás jogát a programok sorrendiségét illetően fenntartjuk!

Utazás csak útlevéllel lehetséges.

Az útlevélnek a hazautazástól számított 6 hónapig érvényesnek kell lennie.

Jelentkezéskor kérjük a neveket olyan formában megadni, ahogy az útiokmányban szerepel, az összes keresztnévvel és titulussal együtt.

A repülőjegyek ez alapján kerülnek kiállításra, és ha ott nem a teljes, útiokmány szerinti név szerepel (beleértve összes vezeték-, keresztnevet és titulust), a légitársaság megtagadhatja a felszállást a gépre.

A repülőjegyeket indulás előtt két héttel állítja ki a légitársaság (addig mód van a név javítására).

Ezután a név módosítására, javítására már nincs lehetőség, csak komoly felár ellenében. Ezt a díjat minden alkalommal a légitársaság határozza meg, az összeg változó lehet, s minden esetben az utasnak kell megfizetnie.

Nyomtatható változat

Országinformációk

Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!

Térkép

Érdeklődöm — kötelezettség nélkül

Jelentkezzen erre az útra

Munkatársunk 2 munkanapon belül visszahívja. Okmányadatot most nem kérünk — arra csak a véglegesítésnél lesz szükség.

Szentföldi zarándokút

Érdeklődöm
Szentföldi zarándokút · Misszió Tours