
Napi program
Négy nap, lépésről lépésre
1. nap: Utazás Felvidéken keresztül Lengyelországba. Első megállónk az UNESCO kulturális Világörökség listáján szereplő orawkai Magyar szentek templománál lesz. A XVII. századi fatemplomot 52 magyar szent fára festett képe díszíti. Folytatjuk utunkat
2. nap: Reggeli után egész napos városnézés Krakkóban, „ahol Lengyelország szíve dobog”. Városnézésünket a Wawelben kezdjük, ahol a királyi palota mellett elhaladva felkeressük a lengyel uralkodók koronázási és temetkezési helyét, a katedrálist. Magy
3. nap: Reggeli után napunkat Czestochowába, a magyar pálosok által alapított világhírű kegyhelyen töltjük. „Lengyelország lelki központja”, ahová évente 5-6 millió zarándok érkezik, hogy imádkozzon a Fekete Madonnához. Felkeressük a kegykápolnát és
4. nap: Reggeli után elsőként Wadowicét keressük fel, mely Szent II. János Pál pápa szülővárosa. Séta a városban, mely halála óta zarándokhellyé vált. Szentmise a bazilikában, majd zarándoklatunk következő állomása a jeruzsálemi Kálvária mintájára ép
5. nap: Reggeli után hazafelé indulunk, útközben azonban felkeressük Ószandecet, ahol a világ legnagyobb – 7 méter magas – székelykapuján keresztül jutunk az Árpád-házi Szent Kinga által alapított klarissza kolostorhoz. Főhajtás a szent sírjánál a Sz
Nyomtatható változat
Országinformációk
Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!
Térkép
Érdeklődöm — kötelezettség nélkül
Jelentkezzen erre az útra
Munkatársunk 2 munkanapon belül visszahívja. Okmányadatot most nem kérünk — arra csak a véglegesítésnél lesz szükség.
Szent II. János Pál Pápa Nyomában
