
Napi program
Négy nap, lépésről lépésre
1. nap: Budapest – Róma
Elutazás az Alitalia menetrend szerinti járatával a déli órákban, érkezés Rómába kora délután. Szálláshely elfoglalása, kis felfrissülés a szállodában. Majd ismerkedő séta Róma belvárosában, melynek során felkeressük a Barberini teret, a 138 lépcsőfokot magában foglaló Spanyol-lépcsőt, a város híres barokk szökőkútját, a Trevi-kutat, valamint Róma történelmi központjának egyik legszebb terét, a Piazza Navonát. Útközben szentmise a Sant'Andrea delle Fratte bazilikában, az ún. Csodásérem-oltárnál.
2. nap: Virágvasárnap, Róma
A reggelit követően folytatjuk az ismerkedést a történelmi belváros látnivalóival. Először a Capitoliumot és a Piazza Venezia-t keressük fel. Ezt követően az antik Róma fő köztere lesz a célpontunk, a Forum Romanum, mely a kereskedelmi és politikai elit találkozóhelye volt. Délelőtti városnézésünket a híres amfiteátrumnál, a Colosseumnál fejezzük be, majd ’Az úrangyala’ imádság a Szent Péter téren. Szabadidő (ebéd lehetőség), ezt követően séta az Aventinuson: Szent Szabina-bazilika, Narancsliget, Circus Maximus, Igazság szája, Római zsinagóga, Tiberis-sziget és Szent Bertalan-bazilika, itt szentmise.
3. nap: Nagyhétfő, Róma
A mai délelőttöt a lateráni épületegyüttes megtekintésével töltjük: Lateráni bazilika, Keresztelőkápolna, Szent lépcső. Szabadidő (ebédelési lehetőség a környéken), majd folytatjuk városnézésünket: Sant Stefano Rotondo, Szent Kelemen Bazilika, Santa Maria Maggiore bazilika. Szentmise a Szent Szűz Salus Populi Romani kegyképe előtt. Tömegközlekedéssel utazunk a Gianicolo domb csúcsára, majd a Trastevere negyedben sétálunk: Santa Maria in Trastevere és Santa Cecilia in Trastevere bazilikák.
4. nap: Nagykedd, Róma
Reggeli után a Vatikánhoz látogatunk, ahol kora reggeli szentmisén veszünk részt a Magyarok Nagyasszonya kápolnában. Ezt követően ismerkedés a világ második legnagyobb keresztény templomával, a Szent Péter bazilikával, esetleg rövid látogatás a Vatikán belső területén. Szabadidő (ebéd lehetőség), majd ismét a történelmi belváros felé vesszük utunkat: Piazza Navona, Szent Ágoston templom, Pantheon, Campo de’ Fiori, Via Giulia.
5. nap: Nagyszerda, Róma
Reggeli után az ókori Róma falain kívül található Via Appia Antica mentén található katakombákhoz utazunk: Szent Sebestyén bazilika, látogatás az ún. Pápák-, ismertebb nevén Szent Kallixtusz-katakombában, Dominus Quo vadis templom, szentmise itt, vagy lent a katakombában. Utazás a Falakon kívüli Szent Pál bazilikához. Ezt követően séta és búcsú Rómától: Piazza del Popolo, Santa Maria del Popolo (benne Caravaggio-csodái), séta a Via del Corso-n, majd szabadprogram.
6. nap: Nagycsütörtök, Róma – Budapest
Hazaindulás kora délelőtt az Alitalia menetrend szerinti járatával, érkezés Budapestre a déli órákban.
A légitársaság a menetrend változtatás jogát fenntartja!
A programváltoztatás jogát a programok sorrendiségét illetően fenntartjuk!
Utazás személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel lehetséges. Az igazolványnak a hazautazástól számított 6 hónapig érvényesnek kell lennie.
Jelentkezéskor kérjük a neveket olyan formában megadni, ahogy az útiokmányban szerepel, az összes keresztnévvel és titulussal együtt.
A repülőjegyek ez alapján kerülnek kiállításra, és ha ott nem a teljes, útiokmány szerinti név szerepel (beleértve összes vezeték-, keresztnevet és titulust), a légitársaság megtagadhatja a felszállást a gépre.
A repülőjegyeket indulás előtt két héttel állítja ki a légitársaság (addig mód van a név javítására). Ezután a név módosítására, javítására már nincs lehetőség, csak komoly felár ellenében. Ezt a díjat minden alkalommal a légitársaság határozza meg, az összeg változó lehet, s minden esetben az utasnak kell megfizetnie.
Névmódosítás kezelési díja: 3 500 Ft/fő.
Nyomtatható változat
Országinformációk
Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!
Térkép
Érdeklődöm — kötelezettség nélkül
Jelentkezzen erre az útra
Munkatársunk 2 munkanapon belül visszahívja. Okmányadatot most nem kérünk — arra csak a véglegesítésnél lesz szükség.
Róma zarándok felfedezése
