
Mladifest – keresztény ifjúsági fesztivál
2024. július 31. – augusztus 5. · 6 nap · Autóbusz
Napi program
Négy nap, lépésről lépésre
1. nap (augusztus 1., csütörtök): Budapest – Szarajevó – Medjugorje
Utazás a szükséges pihenőkkel Szarajevóba, ahol mecsetek, templomok, oszmán-török bazár és az Osztrák-Magyar Monarchia hangulatát idéző utcák között indulunk városnéző sétára.Továbbutazás Medjugorjéba. A települést Nyugat-Hercegovinában többnyire horvátok lakják. 1981-ben hat helyi fiatalnak jelent meg a Szűzanya a kisváros melletti domboldalon. A gyerekek elmesélték a látottakat, és ettől kezdve a kisváros az egyik legjelentősebb Mária-kegyhellyé vált: több mint kétmillió zarándok érkezik ide évente a világ minden tájáról. Megérkezés Medjugorjéba, szállás elfoglalása, vacsora. Részvétel a Mladifest ünnepélyes megnyitóján és a szentmisén.
2. nap (augusztus 2., péntek): Medjugorje
A korai reggeli után a Jelenések hegyére indulunk. A hegy lábánál található Kék kereszttől gyalogosan jutunk fel az első jelenések helyszínére, majd a Cenacolo közösséget (szenvedélybetegek) látogatjuk meg. Estebéd a szálláshelyen, majd a Szent Jakab tiszteletére felszentelt plébániatemplomhoz sétálunk el. Tanúságtétel, Rózsafüzér, majd nemzetközi szentmise a Szent Jakab templomnál.
3. nap (augusztus 3., szombat): Medjugorje – Mostar – Medjugorje
Reggeli után busszal indulunk Mostarba. A smaragdszínű Neretva fölött átívelő, a város jelképévé vált Öreg-hídon keresztül teszünk egy sétát az óvárosban, az oszmán-török kori macskaköves negyedben. Szabadprogram során lehetőség lesz egyénileg is felfedezni a bazársort vagy inni egy török kávét. A délutáni órákban érkezünk vissza a szállásra. Estebéd. Tanúságtétel, Rózsafüzér, majd nemzetközi szentmise a Szent Jakab templomnál.
4. nap (augusztus 4., vasárnap): Medjugorje
Reggeli után a Nagy kereszt hegyére, a Krizevacra indulunk. Busszal utazunk a hegy aljáig,
majd Keresztút a hegyre felfele menet. Ebéd a szálláshelyen, ezt követően szabadprogram Medjugorjéban.
Tanúságtétel, Rózsafüzér, majd nemzetközi szentmise a Szent Jakab templomnál.
5. nap (augusztus 5., hétfő): Medjugorje – Neum – Medjugorje
Reggeli után utazás Neumba, Bosznia-Hercegovina egyetlen tengerparti városába, strandolási lehetőség. Visszautazás Medjugorjéba, Ebéd a szálláshelyen. Tanúságtétel, Rózsafüzér, majd nemzetközi szentmise a Szent Jakab templomnál. Záróprogram.
6. nap (augusztus 6., kedd): Medjugorje – Budapest
Reggeli, csomagok bepakolása az autóbuszokba. Szentmise a Jelenések kápolnájában. Hazaindulás, várható hazaérkezés a késő esti órákban.
A programváltoztatás jogát a programok sorrendiségét illetően fenntartjuk!
FONTOS: Az utazásukra vonatkozó jelenleg érvényes előírásokat (melyek indulásig változhatnak) az alábbi oldalak tartalmazzák:
MEGNÉZEM: Utazási tanácsok országonként .
MEGNÉZEM: Tájékoztató a magyar állampolgárok Magyarországra történő hazatérésének rendkívüli szabályairól a COVID-19 járvány miatt
Kérjük kísérje figyelemmel honlapunkat MEGNÉZEM. és Facebook oldalunkat MEGNÉZEM!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a programban a Jelenések hegyére és a Krizevácra gyalogosan megyünk fel. Mindkét hegy (különösen az utóbbi) igen meredek és sziklás. Kényelmes ruha és túracipő javasolt! Ezért kérjük Önöket, hogy csak az vállalja, akinek nem megterhelő ez, megfelelő fizikai egészségnek örvend. A szentmise magyar nyelvű fordítását FM kisrádión vagy vételre alkalmas mobiltelefonon lehet majd követni, ezért kérjük, hogy fülhallgatóval használható, telefont vagy kisrádiót hozzanak magukkal.
A határon csak kártyaformátumú személyi igazolványt vagy útlevelet fogadnak el (a lejárat nélküli, régi típusú – könyv formátumú – személyi igazolvánnyal nem lehet Bosznia-Hercegovinába utazni). A belépéshez használt úti okmánynak az országból való tervezett kilépéstől számítva 90 napig érvényesnek kell lennie.
Nyomtatható változat
Országinformációk
Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!
Térkép
Érdeklődöm — kötelezettség nélkül
Jelentkezzen erre az útra
Munkatársunk 2 munkanapon belül visszahívja. Okmányadatot most nem kérünk — arra csak a véglegesítésnél lesz szükség.
Mladifest – keresztény ifjúsági fesztivál
