
Medjugorjei zarándoklat a Béke Királynőjéhez
2020. július 7–11. · 5 nap · Autóbusz
Napi program
Négy nap, lépésről lépésre
1. nap (07.08., szerda): Budapest – Marija Bistrica – Medjugorje
Utazás technikai pihenőkkel. Első megállónk Marija Bistrica (Máriabeszterce), mely a legnagyobb Mária-kegyhely Horvátországban, kiemelt fontosságú a horvátok vallási életében. Több százezer zarándok imádkozik évről-évre a Boldogasszony csodatévő szobra előtt. Mi is itt kezdjük szentmisével zarándokutunk lelki programjait. Ezt követően utazunk tovább a híres zarándokhelyre, Medjugorjéba. A település Nyugat-Hercegovinában, többnyire horvátok lakják. 1981-ben hat helyi fiatalnak megjelent a Szűzanya a kisváros melletti domboldalon. A gyerekek elmesélték a látottakat, és ettől kezdve a kisváros az egyik legjelentősebb Mária-kegyhellyé vált: több mint kétmillió zarándok érkezik ide évente a világ minden tájáról. Szállás elfoglalása, majd vacsora.
2. nap (07.09., csütörtök): Medjugorje
Reggeli után a Jelenések hegyére indulunk. A hegy lábánál található Kék kereszttől gyalogosan jutunk fel az első jelenések helyszínére, útközben rózsafüzért imádkozunk. Majd a Cenacolo közösséget (szenvedélybetegek) látogatjuk meg. Ebéd után felkeressük a Kravica-vízesést, ami a legnagyobb és leglátványosabb hercegovinai vízesés. Este részvétel a nemzetközi szentmisén a Kegytemplomnál.
3. nap (07.10., péntek): Medjugorje – Mostar
Reggeli után saját, magyar nyelvű szentmise, majd indulás a Krizevacra, a Nagy Kereszt hegyére. Keresztút végzése a hegyre felfele menet. Ebéd, majd kirándulás Mostarba. A smaragdszínű Neretva fölött átívelő, a város jelképévé vált Öreg-hídon keresztül teszünk egy sétát az óvárosban, az oszmán-török kori macskaköves negyedben. Szabadprogram során lehetőség lesz egyénileg is felfedezni a bazársort vagy inni egy török kávét. Visszatérés Medjugorjéba, majd szabadidő.
4. nap (07.11., szombat): Medjugorje
Reggelit követően saját, magyar nyelvű szentmise, majd Marinko atya előadása. Könnyező feltámadt Jézus szobor meglátogatása, Világosság rózsafüzér stációinál közös ima. Ebéd után szabadprogram, egyéni séta. Részvétel az esti szentségimádáson.
5. nap (07.12., vasárnap): Vepric – Budapest
Reggeli után hazautazás Horvátországon keresztül. Makarskánál a veprici Miasszonyunk szentélynél tartunk pihenőt. Szentmise a barlangnál, melynek természetes környezetét a dombok és a völgy vízmosásai formálták az eredeti franciaországi Lourdes-i zarándokhelyhez hasonlóan. Hazafelé ebédlehetőség. Hazautazás az M7-es autópályán keresztül, érkezés Budapestre a késő esti órákban.
A programváltoztatás jogát a programok sorrendiségét illetően fenntartjuk!
Fontos! A Jelenések hegyére és a Križevac hegyre kényelmes ruházatot, magas szárú és/vagy kényelmes cipőt, túrabotot ajánlunk! A szenvedélybetegeknek lehet vinni tartós élelmiszert vagy adományt ajándékba. A szentmise magyar nyelvű fordítását FM adásban lehet majd hallgatni, ezért kérjük, hogy fülhallgatóval használható erre alkalmas telefont vagy rádiót hozzanak magukkal.
A határon csak kártyaformátumú személyigazolványt vagy útlevelet fogadnak el (a lejárat nélküli régi típusú – könyv formátumú – igazolvánnyal nem lehet Bosznia-Hercegovinába utazni).
A belépéshez használt úti okmánynak az országból való tervezett kilépéstől számítva 90 napig érvényesnek kell lennie.
Nyomtatható változat
Országinformációk
Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!
Térkép
Érdeklődöm — kötelezettség nélkül
Jelentkezzen erre az útra
Munkatársunk 2 munkanapon belül visszahívja. Okmányadatot most nem kérünk — arra csak a véglegesítésnél lesz szükség.
Medjugorjei zarándoklat a Béke Királynőjéhez
