Ugrás a tartalomra
Misszió Tours
Lezajlott

Medjugorjei zarándoklat a Béke Királynőjéhez

2019. május 5–9. · 5 nap · Autóbusz

Érdeklődöm

Napi program

Négy nap, lépésről lépésre

1. nap: Budapest – Marija Bistrica – Medjugorje

Utazás technikai pihenőkkel. Első megállónk Marija Bistrica (Máriabeszterce vagy Máriabisztrica), mely a legnagyobb Mária-kegyhely Horvátországban, kiemelt fontosságú a horvátok vallási életében. Több százezer zarándok imádkozik évről-évre a Boldogasszony csodatévő szobra előtt. Mi is itt kezdjük zarándokutunk lelki programjait, szentmise. Ezt követően utazunk tovább a híres zarándokhelyre, Medjugorjéba. A település Nyugat-Hercegovinában, Mostartól nem messze helyezkedik el, többnyire horvátok lakják. 1981-ben hat helyi fiatalnak megjelent a Szűzanya a kisváros melletti domboldalon. A gyerekek elmesélték a látottakat, és ettől kezdve a kisváros az egyik legjelentősebb Mária-kegyhellyé vált: több mint kétmillió zarándok érkezik ide évente a világ minden tájáról. Szállás elfoglalása, majd vacsora.

2. nap: Medjugorje

Reggeli után a Jelenések hegyére indulunk. A hegy lábánál található Kék kereszttől gyalogosan jutunk fel az első jelenések helyszínére, útközben rózsafüzért imádkozunk. Majd a Cenacolo közösséget (szenvedélybetegek) látogatjuk meg. Ebéd után felkeressük a Kravica-vízesést, ami a legnagyobb és leglátványosabb hercegovinai vízesés. Este részvétel a nemzetközi szentmisén a Kegytemplomnál.

3. nap: Medjugorje – Mostar

Reggeli után saját, magyar nyelvű szentmise, majd indulás a Krizevacra, a Nagy Kereszt hegyére. Keresztút végzése a hegyre felfele menet. Ebéd, majd kirándulás Mostarba. A smaragdszínű Neretva fölött átívelő, a város jelképévé vált Öreg-hídon keresztül teszünk egy sétát az óvárosban, az oszmán-török kori macskaköves negyedben. Szabadprogram során lehetőség lesz egyénileg is felfedezni a bazársort vagy inni egy török kávét. Visszatérés Medjugorjéba, majd szabadidő.

4. nap: Medjugorje

Reggelit követően saját, magyar nyelvű szentmise, majd Marinko atya előadása. Könnyező feltámadt Jézus szobor meglátogatása, Világosság rózsafüzér stációinál közös ima. Ebéd után szabadprogram, egyéni séta. Részvétel az esti szentségimádáson.

5. nap: Vepric – Budapest

Reggeli után hazautazás Horvátországon keresztül. Makarskánál a veprici Miasszonyunk szentélynél tartunk pihenőt. Szentmise a barlangnál, melynek természetes környezetét a dombok és a völgy vízmosásai formálták az eredeti franciaországi Lourdes-i zarándokhelyhez hasonlóan. Hazafelé ebédlehetőség. Hazautazás az M7-es autópályán keresztül, érkezés Budapestre a késő esti órákban.

A programváltoztatás jogát a programok sorrendiségét illetően fenntartjuk!

Fontos! A Jelenések hegyére és a Krizevac-hegyre kényelmes ruházatot, magas szárú cipőt, túrabotot ajánlunk. A szenvedélybetegeknek lehet vinni tartós élelmiszert ajándékba. A szentmise magyar nyelvű fordítását FM kisrádión lehet majd követni, ezért kérjük, hogy fülhallgatóval használható, erre alkalmas telefont vagy rádiót hozzanak magukkal.

A határon csak kártyaformátumú személyi igazolványt vagy útlevelet fogadnak el (a lejárat nélküli, régi típusú – könyv formátumú – személyi igazolvánnyal nem lehet Bosznia-Hercegovinába utazni).

Nyomtatható változat

Országinformációk

Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!

Térkép

Érdeklődöm — kötelezettség nélkül

Jelentkezzen erre az útra

Munkatársunk 2 munkanapon belül visszahívja. Okmányadatot most nem kérünk — arra csak a véglegesítésnél lesz szükség.

Medjugorjei zarándoklat a Béke Királynőjéhez

Érdeklődöm