Ugrás a tartalomra
Misszió Tours
Lezajlott

Kirándulás Dél-Erdélybe

2015. július 13–18. · 6 nap · Zarándokvonat

Érdeklődöm

Napi program

Négy nap, lépésről lépésre

1. nap: Utazás a Budapest, M5 útvonalon. A nagylaki határátkelés után erdélyi kirándulásunkat Aradon kezdjük. Főhajtás az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk emléke előtt a vesztőhelyen felállított obeliszknél, séta a belvárosban és Zala Györ
2. nap: Reggeli után napunkat Vajdahunyad várának felkeresésével kezdjük, mely Erdély és talán a történelmi Magyarország egyik legimpozánsabb gótikus várkastélya. Innen Dévára utazunk, ahol felvonóval fel is mehetünk a dévai várba (Kőműves Kelemen le
3. nap: Reggeli után az Erdélyi Fejedelemség egykori fővárosába, Gyulafehérvárra utazunk. Sétát teszünk a történelmi központban, megtekintjük az ortodox templomot és felkeressük az Érseki Székesegyházat. A 13. században épült templom erdélyi fejedelm
4. nap: Reggeli után a Kárpátokon átkelve elhagyjuk Erdélyt és Sinaia üdülővárosába utazunk, ahol a román királyok egykori kastélyát, a neoreneszánsz Peles kastélyt keressük fel. Délután „Európa dél-keleti kapujához”, Brassóba megyünk, ahol az „erdél
5. nap: Reggeli után a Székelyföld dél-keleti részébe, mai Kovászna megyébe (valaha Háromszék vármegye) kirándulunk. Kézdivásárhelyen, a Kárpát-medence legkeletibb magyar többségű városában teszünk egy sétát a főtéren. Programunk folytatásaként Széke
6. nap: Reggeli után hazafelé indulunk. Segesváron, az egykori szász város Világörökség részét képző óvárosában teszünk egy sétát, mintegy betetőzve Erdély kultúrájába való betekintésünket. Utazás Tövis érintésével „a két fűzfa városába”, Nagyenyedre

Nyomtatható változat

Országinformációk

Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!

Érdeklődöm — kötelezettség nélkül

Jelentkezzen erre az útra

Munkatársunk 2 munkanapon belül visszahívja. Okmányadatot most nem kérünk — arra csak a véglegesítésnél lesz szükség.

Kirándulás Dél-Erdélybe

Érdeklődöm