
Napi program
Négy nap, lépésről lépésre
1. nap: Szombathely – Nagyvárad – Kolozsvár – Tibód
Folyamatos utazás az M1, M0, 4-es út. Határátlépés. Kisebb megszakítással haladunk a Székelyföld felé. Utunkat Nagyvárad és Körösfő érintésével folytatjuk. Kolozsvár: séta a történelmi főtéren (Mátyás szobor, Szt. Mihály templom stb.). A szükséges megállások mellet folyamatosan utazunk a szálláshelyre. Székelyudvarhely érintésével érkezünk meg a kórus által is jól ismert székely faluba, Tibódba. Fogadás, majd elszállásolás és vacsora.
2. nap: Gyergyószentmiklós – Békás-szoros, Gyilkos-tó – Csíksomlyó
Reggeli után a zeteváraljai Küküllő-gát érintésével a Libán-tetőn (1000 m) keresztül a Gyergyói-medencébe utazunk. Megálló, rövid szabadidő Gyergyószentmiklós Főterén. Séta a Gyilkos-tó partján és a Békás-szorosban, mely a Keleti-Kárpátok legszebb szurdokvölgye. Délután Székelyföld legnagyobb katolikus búcsújáró helyére, Csíksomlyóra utazunk. Meglátogatjuk a Kegytemplomot, és az ötszáz éves csodatevő Boldogasszony szobrát. Ének a kegytemplomban, majd visszautazunk Tibódba. Vacsora után közös mulatság a vendéglátókkal, a helyi Kultúrpajtában. Zenél Vass Laci és Péter Dénes.
3. nap: Székelyderzs – Farkaslaka – Szováta – Korond
Napunkat Székelyderzs unitárius templomával kezdjük, amely az UNESCO világörökség része. Nyikó-mentén utazunk tovább Farkaslakára – főhajtás Tamási Áron síremlékénél. Séta a híres üdülőhelyen, Szovátán. Igény esetén fürdési lehetőség. Korondon vásárlási lehetőség, majd visszautazunk a szállásra.
4. nap: Oroszhegy- Székelyudvarhely – Tibód
Reggeli után felmegyünk Oroszhegyre, ahol éneklünk a szentmisén (9 óra) és utána a templomban adunk egy fél órás hangversenyt. Oroszhegyi Szilva Napok: részt veszünk és fel is lépünk a ma már messze földön híres rendezvényen. Estére érünk vissza vendégfogadó falunkba, Tibódba.
5. nap: Marosvásárhely – Nagyvárad – Szombathely
Reggeli után elköszönés vendéglátóinktól. Hazautazás. Székelykeresztúr: Petőfi körtefája, Ispán-kút (Petőfi emlékmű látképe). Balavásár, Ákosfalva, Marosvásárhely (séta a főtéren), Nyárádtő, autópálya, Király-hágó, Nagyvárad (buszos városnézés), M3, M0, M1 útvonalon. Várható érkezés éjjel.
A programváltoztatás jogát a programok sorrendiségét illetően fenntartjuk!
FONTOS: Az utazásukra vonatkozó jelenleg érvényes előírásokat (melyek indulásig változhatnak) az alábbi oldalak tartalmazzák:
MEGNÉZEM: Utazási tanácsok országonként .
MEGNÉZEM: Tájékoztató a magyar állampolgárok Magyarországra történő hazatérésének rendkívüli szabályairól a COVID-19 járvány miatt
Kérjük kísérje figyelemmel honlapunkat MEGNÉZEM. és Facebook oldalunkat MEGNÉZEM!
Nyomtatható változat
Országinformációk
Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!
Érdeklődöm — kötelezettség nélkül
Jelentkezzen erre az útra
Munkatársunk 2 munkanapon belül visszahívja. Okmányadatot most nem kérünk — arra csak a véglegesítésnél lesz szükség.
Erkel kórus - újra Erdélyben!
