Ugrás a tartalomra
Misszió Tours
Lezajlott

A szépséges Felvidék

2026. június 25–28. · 4 nap · Autóbusz

Érdeklődöm

Napi program

Négy nap, lépésről lépésre

1. nap: Szigetszentmiklós – Dunaszerdahely – Dévény – Pozsony – Diószeg

A reggeli indulást követően utazás rövid technikai szünettel Felvidékre. Először Dunaszerdahelyen, a Csallóköz fővárosában városnéző sétát teszünk. Kirándulásunk következő állomása Dévény: a Duna és a Morva folyó fölötti hatalmas sziklacsúcson magasodó dévényi vár a vidék rendkívül hatásos látványossága. A vár elővárból és három várrészből áll. Ez a vár volt a történelmi Magyarország nyugati határvédelmének egyik fő erőssége. Végül a fővárost, Pozsonyt fedezzük fel. A várból szép panoráma tárul elénk Dévénytől, a Szent Márton dóm koronás tornyán és a Duna folyamán keresztül egészen a Pannon síkságig. Az egykori koronázó város történelmi belvárosában tett sétánkat rövid szabadprogrammal zárjuk. Továbbutazás a szálláshelyre, Diószegre. Szobák elfoglalása, majd vacsora.

2. nap: Bajmóc – Trencsén – Beckó – Nagyszombat

Reggeli után folytatjuk Nyugat-Felvidék megismerését. Kirándulásunk talán leglátványosabb része Bajmócon a Pállfy kastély, ami a Felvidék talán legszebb várkastélya. Trencsénben séta a Fellegvárba. Beckónál a legszebb felvidéki várrom látképének megcsodálása. Nagyszombat, „a kis Róma“: történelmi belvárosa, az egykori egyetemmel. Utazás a szálláshelyre, vacsora.

3. nap: Diószeg – Nyitra – Zoboralja

Reggeli után a 2017-ben felszentelt Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna felkeresése. Koszorúzás Esterházy János sírjánál, az emlékhely megtekintése. Folytatjuk kirándulásunkat Nyitrára. Városnéző séta keretében megtekintjük a várat, katedrálist, Vazul tornyot. Délután bepillantás Zoboralja világába. Visszautazás a szálláshelyre, vacsora.

4. nap: Malonya – Kistapolcsány – Rév-Komárom – Szigetszentmiklós

Reggeli után Malonyán kezdjük napunkat, ahol az Ambrózy-Migazzi István által 1892-ben alapított arborétumban teszünk egy sétát. Ambrózy az I. Világháború után Vas megyébe költözött, ahol megalapította a Jeli arborétumot. Kistapolcsányban a Rákóczi kastélyt keressük fel. Utunkat egy városnéző sétával, majd vásárlási lehetőséggel zárjuk Rév-Komárom történelmi belvárosában. Határátkelés Komáromnál az Erzsébet hídon. Hazautazás, megérkezés a késő esti órákban.

A programváltoztatás jogát a programok sorrendiségét illetően fenntartjuk!

Társítás: Egyedül utazó utasaink kérhetnek szállodai szobára vonatkozó társítást, melynek során másik (minden esetben azonos nemű) társítást kérő útitárssal kerülnek egy közös szobába. Amennyiben nem sikerül az út indulásáig a társítás, akkor irodánk az egyágyas felár költségének 50%-át átvállalja, utasunknak pedig a maradék 50%-ot kell megfizetnie.

Kérjük kísérje figyelemmel honlapunkat MEGNÉZEM. és Facebook oldalunkat MEGNÉZEM!

Nyomtatható változat

Országinformációk

Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!

Érdeklődöm — kötelezettség nélkül

Jelentkezzen erre az útra

Munkatársunk 2 munkanapon belül visszahívja. Okmányadatot most nem kérünk — arra csak a véglegesítésnél lesz szükség.

A szépséges Felvidék

Érdeklődöm