Ugrás a tartalomra
Misszió Tours
Lezajlott

A szépséges Észak-Erdély

2018. augusztus 4–8. · 5 nap · Zarándokvonat

Érdeklődöm

Napi program

Négy nap, lépésről lépésre

1. nap: Utazás az M3-as autópályán Erdélybe.

A csengersimai határátkelés után városnéző séta Szatmárnémetiben a Székesegyház, a Vécsey-ház, az egykori városháza és a tűzoltótorony érintésével. Szabadprogram után folytatjuk utunkat Erdődre. A falu szé

2. nap: Reggeli után a Gutin-hágón keresztül utazunk a Mára-völgyébe.

Mintha egy élő skanzenben járnánk – faragott kapuk, fatemplomok és faházak között érünk Deszére. Meglátogatjuk a Világörökség részét képező XVIII. századi ortodox fatemplomot, mely

3. nap: A korai reggeli után Felsővisóra utazunk.

Innen egész napos kirándulásra indulunk egy gőzössel vontatott erdei kisvasúttal a máramarosi havasokba, csodálatos tájakon, a Vasér folyó völgyében. Hazafelé megállunk a barcánfalvi ortodox kolostorn

4. nap: Reggeli után Nagybányára utazunk.

Séta a régi főtéren, majd az István-torony érintésével a Képzőművészeti Múzeumhoz érünk, ahol a nagybányai művésztelep festőinek műveit tekintjük meg. Városnézésünk a híres Ásványtani Múzeumnál ér véget, ahol

5. nap: Reggeli után elköszönünk koltói vendéglátóinktól. Érmindszentre utazunk, ahol az Ady szülőházában berendezett emlékkiállítást keressük fel. Észak-erdélyi kirándulásunkat Nagykárolyban folytatjuk. A város legfőbb látnivalóját, a romantikus han

Nyomtatható változat

Országinformációk

Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!

Térkép

Érdeklődöm — kötelezettség nélkül

Jelentkezzen erre az útra

Munkatársunk 2 munkanapon belül visszahívja. Okmányadatot most nem kérünk — arra csak a véglegesítésnél lesz szükség.

A szépséges Észak-Erdély

Érdeklődöm